Athén

Athén

Athén 1920 1080 Kata

Athén Görögország fővárosa, az Attika régióban található, légvonalban 1123, közúton 1482 kilométerre van Budapesttől, repülővel közvetlen járattal 2 óra alatt elérhető. Az európai szárazföld legdélebben fekvő fővárosa, így az év bármely időszakában melegebb van, mint Magyarországon.

Athén a nyugati civilizáció bölcsője, a demokrácia, a politika -és természettudományok, számos művészet és többek között a színház szülőhazája. Az első olimpiai játékokat Athénben rendezték meg időszámításunk előtt 776-ban. Az első modern olimpiai játékokat is Athénben rendezték meg, 1896-ban.

Területe már 7 ezer évvel ezelőtt is lakott volt. Az ókori Athén nagy hatalmú városállam és jelentős tudományos központ volt. A 35 közigazgatásilag önálló kerület összeolvadásából jött létre a görög metropolisz, a modern Athén hatalmas, kozmopolita jellegű város, körülbelül 3,1 millió lakosával állandó nyüzsgő, lüktető város.
1985-ben Athén lett Európa első kulturális fővárosa. Az UNESCO 1987-ben felvette a világörökségek listájára az Akropoliszt (magas (acro) város (polis), fellegvár) és 1990-ben a Daphni kolostort.

Az általános biztonsági helyzet Athénban jó, de a 2008 óta húzódó gazdasági válság miatt gyakoriak az utcai tüntetések és szakszervezeti sztrájkok, melyek leggyakrabban a tömegközlekedést érintik. Mint szinte minden nagyvárosban a zsebtolvajokra itt is figyelni kell.

Irány Athén

Folyamatosan frissülő repülőjegy ajánlatok.

Az athéni nemzetközi repülőtér, az Eleftherios Venizelos Nemzetközi Repülótér (ATH) Athéntól északkeletre, 27km-nyi távolságra található. 2004-es Olimpiára épült jól karbantartott metróvonalnak köszönhetően közvetlen összeköttetésben áll a városközponttal (Syntagma tér).

Budapestről nagyon sok járat indul Athénba, pár jegy ajánlatot kigyűjtöttem neked az elkövetkezendő időszakra, a táblázat alatt ott a gomb, indíts saját keresést.

IndulásVisszaútMegállókLégitársaságJegyek keresése
27 augusztus 202528 augusztus 2025KözvetlenWizz Air61 050 (retúr)
2 szeptember 20259 szeptember 2025KözvetlenWizz Air34 674 (retúr)
3 szeptember 20259 szeptember 2025KözvetlenWizz Air30 840 (retúr)
4 szeptember 20259 szeptember 2025KözvetlenWizz Air31 560 (retúr)
23 szeptember 202530 szeptember 2025KözvetlenWizz Air29 888 (retúr)
24 szeptember 20251 október 2025KözvetlenWizz Air30 989 (retúr)
6 október 202512 október 20251 MegállóWizz Air44 867 (retúr)
16 október 202523 október 2025KözvetlenWizz Air33 628 (retúr)
16 november 202518 november 20251 MegállóWizz Air44 407 (retúr)
18 november 202518 november 20251 MegállóWizz Air89 434 (retúr)
IndulásVisszaútMegállókLégitársaságJegyek keresése
27 augusztus 202528 augusztus 2025KözvetlenWizz Air61 050 (retúr)
23 szeptember 202530 szeptember 2025KözvetlenWizz Air29 888 (retúr)
16 október 202523 október 2025KözvetlenWizz Air33 628 (retúr)
16 november 202518 november 20251 MegállóWizz Air44 407 (retúr)

Szállás lehetőségek

Rengeteg a hotel, és a hostel, de van jó pár apartman is.

Athénban a legtöbb szállás az Omónia tér és metrómegálló közelében található, főleg, ha ár szerinti növekvő keresést állítasz be. Biztonságos a környék, de azért találkozhatsz kétes külsejű alakkal. A szállodák többsége felújított és szép, azonban a környék hangulatát a 8. kerülethez tudnám hasonlítani. Nagyon jó alternatíva a Plaka negyed, vagy a tengerparton Kalamaki környéke, ahol ez nincs. Kedvező árú tengerparti szállást is könnyen találhatsz, és villamossal gyorsan eljuthatsz a belvárosba.

Közlekedés Athénban

Transzfer lehetőségek, helyi trükkök, alternatívák.

Athénban nagyon jó a tömegközlekedés, főleg a metró és a villamos hálózat. A repülőtérre a 3-as metró közvetlenül kimegy. Többféle turista jegy is van, ami tartalmazza a repülőtéri transzfert metróval oda-vissza. A metrón már e-jegy rendszer van és már működik a beléptető kapus rendszer. Kétféle jegy/bérlet kapható, van arcképes és arckép nélküli (ez teljesen tökéletes). A repülőtéren, amikor mész a metró felé szembe fog jönni a jegypénztár, (nem lehet eltéveszteni), ahol meg tudod venni a jegyed. Részletes információ és árak

Athén Metró

Kulináris élmények

Amit mindenképpen meg kell kóstolnod.

Listánk nem lesz teljes, csak a saját kedvenceimet tartalmazza, érdemes mindet kipróbálni.

Kihagyhatatlan az igazi görög saláta és a musaka. Városnézős – sétálós napon egy gyros gyorsan feltölt energiával. Hűsítőnek pedig egy igazi görög frappé dukál mellé.

Programok, látványosságok

Mi az amit semmiképpen ne hagyj ki, ha itt jársz.

Athénban rengeteg a látnivaló, nagyon sok az ókori látnivaló, amire külön-külön kell jegyet venned. Javaslom, hogy vedd meg előre így meg tudod spórolni a 30-50 perces sorban állást a pénztáraknál. Itt tudsz válogatni a programok közül. Ha Athénban vagy mindenképpen menj le a villamossal a tengerpartra, ahol ha fogyasztasz ingyen van a napozóágy.

További szuper programokat még itt tudsz találni

Kata

Imádom a nyarat, általában olyan úti célt választok, ahol van lehetőségem napozni, fürdeni tóban, tengerben vagy bármilyen vízben :) Szeretek a nagy városokban kószálni, bepillantani a helyiek életébe egy-egy beszélgetésen keresztül. De imádom a pihenős, feltöltődős, csak a strandokat felfedező nyaralásokat is. #nyár #napsütés #tengerpart

Írta: Kata